Napló 2011 - Blog 2011

Nyúl - La-pi-to kocsma

2011. 08. 13.

 A betervezett koncert mind a belső változásoknak, mind a kilátásba helyezett további szereplők elfoglaltságának köszönhetően, erős szervezői idegeket kívánt.
 Zenekarunk, egy tavaly beígért lehetőség okán, idén végre belevágott, hogy megtáncoltassa a falu apraját-nagyját...
 ...azonban az érdeklődés nem csak ezirányba mutatott. Nevezhetjük szakmai találkozónak is, mivel a közönség soraiban üdvözölhettünk több zenészt, és jónéhány zeneértő érdeklődőt is. Szép számmal voltak jelen, az élőzenére éhes emberek!
 Vendégzenészünk: Varga József változatos műsorával varázsolt emelkedett hangulatot a nézőtérre. A Hidro Pláne rövid sétarepülést hajtott végre - szűkös "üzemanyag" keretei miatt - a sziporkázó légkörben. A "záróakkordokat" az Arrabona Blues Breakers hatalmas sikerű, feszes műsora zengte bele az éjszakába.
 Köszönet minden résztvevőnek: vendégeknek, és közreműködőknek egyaránt! Vendéglátóink figyelmességét különösen köszönjük!
  Képek feltöltve!

Ménfőcsanak - II. Széésőház Feszt

2011. 06. 18.

 Baráti társaságunk a tavalyi sikernek köszönhetően, idén egy nagyobb szabású házibuliban kezdett el gondolkodni. A szűk körön túlra lőttük ki a jelzőrakétát. Az elgondolásoknak megfelelően sikerült a kivitelezés is, és a meghívott zenekarok is kapva kaptak az alkalmon.
 A szervezők négy zenei műsorszámmal (és négy fogásos menüvel) örvendeztették meg, a mulatozásra hajlandó közönséget.
 Gerencsér Károly régi klasszikusokkal és saját szerzeményeivel "egyszálgitáron" szórakoztatta a már lakmározó vendégsereget.
 Ezután a Wakachuka lépett színpadra, és lendületes ritmusaival már táncra is perdítette egyes rajongóit. Második zenekar, a Marlon Rambó (korábban ShortButSlim) a rock nagyjait idézte elénk, - sajnos, most Bundás távollétében. A zenei estet (zenekarunk) a HidroPláne zárta, lendületes rock'n'roll műsorával. Ekkor már-már veszélyessé fokozódott a táncosok temperamentuma.
 A kedélyeket végül Karesz csittította melankólikus rock slágerekkel, amely előadás, közös örömzenéléssé fajult, majd éjjelbe hajolván, lassan elhalkult.
 A rendezvény, minden látogatóját magával ragadta, és az igényeknek köszönhetően: Folyt. Köv. !
 Képek feltöltve!

Győrszemere - V. Kamionos találkozó

2011. 06. 11.

 Az idei kamionos találkozóra is nagy lendülettel készültünk. Megérkezésünkkor már élt a színpad. A tavalyi fesztivál jól meghízott: a járművek és látogatók számát, valamint a hangtechnikát tekintve is. Műsorunkat, a rendezvény üteméhez igazítva két felvonásban játszottuk le a nagyérdeműnek.
 A rendezvény egyik szervezője így nyilatkozott nekünk, majd rólunk:
 "Rendezői szemmel úgy látjuk, hogy az V. Győrszemerei Kamionos Találkozó hozta a "papírformát". A két nap alatt, több mint 100 kamiont regsiztráltunk, így bizton állíthatjuk, hogy rendezvényünk növekedő tendenciát mutat.
  Idén is, hasonlóan az elmúlt évekhez, volt szerencsénk több zenekart vendégül látni. A fellépők egy része, nem először járt nálunk. A találkozó első visszatérő csapata a Hidro Pláne formáció volt, akik ezalkalommal is, a már megszokott színvonalon szórakoztatták a vendégeket. Koncertjük időpontja elég korai időpontra esett, de 1 évvel ezelőtt, az első fellépésük alkalmával Ők voltak azok, akik "megmozdították" a rendezvényre kilátogatókat és már-már pimasz módon, magukra vonták az emberek figyelmét és igazi fesztiválhangulatot teremtettek számukra.
  Úgy érzem, hogy nem korai azt mondanom, hogy a következő találkozó alkalmával ismét szeretnénk, ha emelnék a rendezvény hangulatát, színvonalát! A csapatnak addig is sok sikert és rengeteg fellépést kívánok! Jövőre találkozunk!"
- Sipos Ede

 Képek feltöltve!

Győr - Zátony - KeDDv

2011. 04. 19.

 Egyetemi Napok címen, a héten több rendezvény is a tanulók KeDDv-ét volt hívatott keresni. Meghívást kaptunk az egyetem egyik kedvelt, és ahhoz legközelebb eső szórakozóhelyére, a Zátonyba. Belehasítottunk az egyetemi éjszakába, talán még a kollégiumig is elszállt a rock 'n' roll. A koncert taglalásával nem is gyűrköznék meg, mivel az est házigazdája volt szíves összefoglalni nekünk az eseményeket.
 "Egyből zenekarcserével kezdődött az est, így a meghirdetettel ellentétben a Hidro Pláne kezdte az estét, vállalva az első banda nem túl hálás szerepét. Ám remekül teljesítettek, a Zátony falai közül kiszólaló remek blues alapú rock muzsika hangjaira egyre nagyobb számban tértek be a hallgatóság tagjai. A koncert végére már egy hálás nézősereg tapsolta a muzsikusok fellépését.
  Ezt követően a Shortbutslim csapott a húrok közé, akik remek feldolgozásokat hoztak nekünk. Pontos és tiszta játékukkal tökéletesen elénk idézték az AC/DC, a Guns 'N' Roses és egyéb nagy rockbandák sokak által szeretett számait.
  A koncertsorozatot a Red Bull Made in Garage által támogatott ifjú Zeropozitive zenekar zárta fergeteges hangulatot csinálva. Energikusságukat testközelből adták át a nézőseregnek. A fantasztikus bulit végül egy nagyszerű Enikő party zárta, melyen a legjobb lemezek pörögtek."
- Lekics Gábor

 Képek feltöltve!

Győr - Rómer Ház - RómeRock V2.0

2011. 03. 26.

 A tavalyi sikerünknek köszönhető, hogy immár meghívást kaptunk, egy koncert lebonyolítására. A koordinálást, és a főbb teendőket zenekarunk vállalta. A publikálásban kellő segítséget kaptunk a ház szervezőitől is. 
 Vendégzenekarnak a helyi, "újonnan" alakult formációt: az Old Mojo Blues zenekart nyertük meg műsorunkhoz. Egy órás, kifogástalan blues muzsikával alapozták meg a hangulatot.
 Az egybegyűlt közönség türelmetlenül, már-már a technikai szünetet is sokalva, sürgetett minket, műsorunk mielőbbi kezdésében.
 Várakozásunkkal ellentétben, megint csak egy nagy-családnyi közönség gyűlt össze, de lelkesedésük táplálta bennünk a tüzet. Új műsorunk kellő fogadtatásra talált. Patri tündöklő vendégszereplésével emelte az est hangulatát. A maroknyi rajongó táncolt, és pörgött a zenére...
 Itt voltunk megint: Rómerock V2.0!
 Nincs hozzá képünk... ha valaki készített, jutassa el a zenekarnak!

vissza